Spartan Beast 2017

Leszögezem már az elején: soha többé nem fogok Spartan Beast-en részt venni. Nem, nem azért mert rossz volt, vagy a rendezéssel lett volna bajom. Nem erről van szó. Csupán arról, hogy megtapasztaltam azt, amiről ez az egész szól, azaz a testi megsemmisülést, a lelki gyötrelmet, a teljesítőképességem határán túli kínt. Igen, becsületesen, erőt és izzadságot nem kímélve küzdöttem, és célba értem egy darabban. Az eredményem: 290. hely, 4 óra 58 perc.

Végül a 25 km-es pálya 35 akadállyal lett kialakítva

Na de hogyan is álltam neki az egésznek? Az áprilisi Spartan Sprint után született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha keresnék magamnak valami komoly kihívást a bringázáson kívül. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Spartan vonalon szeretnék magamnak bizonyítani, és mivel a Spartan Super ideje alatt épp a bükkben faltuk a Neonbagázzsal a kilométereket, maradt a Beast. Mihelyst lehetett, neveztem is, így már csak a felkészülés maradt hátra. Készültem is becsülettel, összekötve a Mátra maratonra való felkészüléssel, sok-sok erőnléti, és vitálkapacitást növelő edzést hajtottam végig. Az edzések magabiztossá tettek, felkészülve várhattam a rajtot.

2017. október 21. 06:00. Ébresztő, reggeli rutin, reggeli, és már pakoltuk is be babót a kocsiba, és indultam Gabival Eplénybe. Hamar kitettek, haza is mentek, én pedig besétáltam a fesztivál területére, ahol azonnal magával ragadott az a leírhatatlan, zsigerekig hatoló hangulat. Mit mondjak, értenek hozzá, a körítés tökéletes. Gyorsan átöltöztem, átnéztem a kis hátizsákom tartalmát: 1,5 liter víz a camelbak-ben, 3 magna shot, 2 energy shot, 1 levél magne B6, váltó zokni. Ennyi, ennyit terveztem 20+ kilire és 30+ akadályra. A bemelegítés elött találkoztam Ildivel (aki Bécivel eljött önkénteskedni) és Johannával (aki szintén önkéntesként volt jelen). Ez úton is köszönöm nekik azt a rengeteg pozitív energiát, amivel nekifuthattam az egésznek. Egy laza bemelegítés után már álltunk is a 9:45 órás rajtnál. SPARTAN, WHAT IS YOUR PROFESSION? klasszikus kérdésre már adtuk is üvöltve a választ: AROO, AROO! És rajt. Már indultunk is fel a hegyre. Neki eredtem a kaptatónak és már raktam is össze fejben a tervemet: 4 órán belül beérni, az akadályok között futni, és becsülettel megcsinálni minden akadályt. Úgyhogy futottam ahol tudtam, az akadályokat pedig erőből, lendületből, és ésszel tudtam le. Volt 2 frissítő pont, és sok-sok izgalmas, változatos akadály. Hosszan írhatnék róluk, de inkább kiemelek párat:

-          A vödör cipelése igazi kihívást jelentett, itt éreztem igazán, hogy oda kell tenni magam. Nehéz volt mint állat, és a pálya is végtelen hosszúnak tűnt, de leküzdhető volt. Persze miután letettük a vödröt, 10 méter múlva már a V monkey bar várt ránk, ahol sorra potyogtak le az emberek a cipelés után elfáradt kezüknek köszönhetően, de szerintem mondanom se kell, nekem sikerült végig mennem.

-          A Slack line egyensúlyi feladat kifogott rajtam a 15. km környékén, már a második lépésnél leestem, jöhetett a 30 burpee.

-          20 méterrel a slack line után dárdadobás. Persze nem sikerült a dobásom, úgyhogy ismét 30 burpee. Már kezdetem igazán fáradni.

-          A 20. kilométer környékén jött a tó. A hideg tó. A nagyon-nagyon hideg tó.

És itt jött a törés. A tóból kikecmeregve, lemeredve, a futás átment sétálásba, a sétálás vánszorgásba. A lábaim, az izmaim nem engedelmeskedtek már nekem. Pedig itt sűrűsödött be igazán a verseny. V-wall, monkey bar, vizes árkok, slippery wall egymás után, amiket csodával határos módon hibátlanul vettem. És máris a kötélmászásnál találtam magam, ahol Béci és Ildi önkénteskedett. Itt viszont már nem volt erőm megtartani magam, így nem marad más hátra, mint kikecmeregni a sárgödörből, és 30 burpee. Ekkor már csak a cél lebegett előttem, pedig az igazán durva rész most jött. Zsákcipelés fel a hegyre! Élőhullaként, kiszáradva, eléhezve, öntudatlan állapotban, vánszorogtam felfelé a kaptatón a hegyre, időnként magam se értettem mi is vitt előre. Talán csak a szívem. Talán csak a remény, hogy egyszer csak véget fog érni. Körülöttem minden harcos haldoklott. Üres tekintetek, görcsölő lábak, magába roskadt emberek kísérték a lépteimet. Hogy mire gondoltam? Nem tudom. Csak mentem. Előre. Felfelé. Harcoltam. Túléltem. Feladtam. Tovább. Leültem. Felkeltem. Elestem. Felálltam. Tovább. Nembírtam. Tovább. Nagyonmagas. Soseérvéget. Tovább. Vége. Le a zsákot. Már végképp oda voltam, de csak haladtam tovább. Még egy akadály jött, a mászás szöges drót alatt. Ezen átvonszoltam magam, de már nem értettem miért megyek előre. Jött a multibar, amiről leestem, 30 burpee. Onnan 15 méter és ott volt a megváltó cél. Johanna nyakamba akasztotta az érmet, majd Gabi mosolya, és aggódó tekintete várt rám. Megcsináltam. Hihetetlen, de megcsináltam. Átléptem vélt korlátaimat. Átéltem a szenvedést, és még soha életemben nem voltam ennyire fáradt. De véget ért. Soha többé. De megvan az érem, a póló, és a mérhetetlen büszkeség, hogy mindent megtettem. Harcoltam. Elestem, de felkeltem. Győztem. AROO

-CsT-